Dr. Steiner Pál
2006. október 01. | 10:00 | MSZP Budapest
Budapest stratégiai fejlesztési tanácsnoka;
fővárosi frakcióvezető;
fővárosi képviselő;
országgyűlési képviselő;
1953-ban született Budapesten. Nős, két felnőtt gyermeke van.
1971-ben a kereskedelmi szakmunkásképző iskolát,
1977-ben a kereskedelmi szakközépiskolát
végezte el.
1970-től dolgozik, kezdetben a Ferroglobus
Vállalatnál mint adatrögzítő, majd
1971-től a Gép- és Szerszámkészítő
Vállalatnál, legmagasabb beosztása igazgatási
főosztályvezető volt. 1986-ban szerzett jogi diplomát
az ELTÉ-n, majd az ügyvédi és a
jogtanácsosi szakvizsgát is letette. 1989-1990-ben a
Nemzetközi Kulturális Intézetben titkárságvezető,
1990 és 1994 között a Mélyépítő
Rt. vezető jogtanácsosa volt. 1994-től egyéni
ügyvédként tevékenykedik.
A Magyar Szocialista Párt alapító tagja, a párt munkájában mindenekelőtt etikai, alkotmány- és igazságügyi szakmai kérdésekben vesz részt, hat évig volt az Országos Etikai és Egyeztető Bizottság elnöke, 2004 októberétől az MSZP elnökségének tagja.
1994-ben lett az V. kerületi önkormányzati képviselőtestület tagja, frakcióvezető és a jogi bizottság elnöke, 2002 és 2006 között Belváros-Lipótváros polgármestere.
2002-től országgyűlési képviselő, jelenleg az Alkotmányügyi Bizottság munkájában vesz részt. 2006-tól a fővárosi közgyűlés tagja.
Dr. Steiner Pál
-
Aláírták a koalíciós szerződést
2007. február 15. | 07:54 | MSZP Budapest
Négy év nehéz, de nyugodt munkája következik a város érdekében. Köszönjük Gy. Németh Erzsébetnek, hogy visszalépésével lehetővé tette a koalíciós szerződés megkötését. - fogalmazott az aláírást megelőzően Dr. Steiner Pál, a szocialista párt fővárosi frakcióvezetője. tovább >>